Diákolimpiai bajnok a kecskeméti Katona József Gimnázium leány röplabda csapata

A Katona József Gimnázium leány röplabda csapata önbizalommal és nagy várakozással indult el a 2015/2016. évi röplabda diákolimpián. Az idei versenykiírás szabályai alapján a szervezők nem rendeztek külön V. és VI. korcsoportos versenyeket, a teljes középiskolás korosztály egy összecsapás- sorozaton vett részt. Látva a tavalyi év magas színvonalú VI. korcsoportos döntőjét, amit a Vasas játékosokkal is rendelkező Csík Ferenc Gimnázium nyert, fel volt adva a lecke.

A városi és a megyei fordulók megnyerése után a szintén Vasas játékosokat is felvonultató Veres Péter Gimnázium csapatával kerültünk szembe már az elődöntőben. Lányaink igazi küzdeni tudást mutatva, nagyon szoros és izgalmas mérkőzésen 3:2-re nyertek, amivel biztosították helyüket a 8-as országos döntőben.

A döntő Veszprémben került megrendezésre 2016. január 22-24. között. Az első versenynapon a házigazda veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola csapatával kerültünk össze. Ezt a mérkőzést viszonylag könnyen nyertük 3:0-ra. A második napon a Budai Szent Imre Gimnázium csapata következett. Egy összeszokott, ügyes egyéni teljesítményeket is felmutató gárdával kerültünk szembe. A mérkőzés eredménye csak az ötödik, döntő szettben dőlt el. Küzdeni tudásból és akaratból jelesre vizsgázva győzedelmeskedtünk és 3:2-re megnyertük a mérkőzést. A délutáni meccset a kaposvári Táncsics Gimnázium csapatával játszottuk, akiket jó játékkal 3:0-ra vertünk. Így veretlenül lettünk csoportelsők. Másnap reggel a gödöllői Török Ignác Gimnáziummal játszottuk az elődöntőt. Az első szettben még sikerült a Gödöllőnek nyerni, de a lányok rátettek egy lapáttal és behúzták a következő három szettet. Az öröm leírhatatlan volt, hiszen ezzel a döntőbe kerültünk.

A döntőben kisebb meglepetésre, de a játékuk alapján megérdemelten, újra a Budai Szent Imre Gimnázium csapatával kerültünk össze. Már a csoportmérkőzés alatt is nehezen jutottunk túl ezen a csapaton, és ilyenkor nehéz lelki teher az, hogy újra nyerni kell. A mérkőzés ellenfelünkkel ismét nem volt könnyű. 2-2 után az izgalom a tetőfokán volt. A lányok szíve és lelki ereje azonban a helyén volt, és sikerült ismét megnyerni az ötödik szettet, ezzel megszerezni az országos bajnoki címet.

A lányok, az edzők és a csapatot körülvevő szurkolók öröme felhőtlen volt. Látni lehetett a tehetséges játék mellett azt, hogy a lányok nyerni akartak és ezért mindent megtettek. A siker ezen múlott. Mentálisan ellenfelünk fölé kerültünk, ami elengedhetetlen a győzelemhez. A bajnokcsapat tagjai:

Kiss Gréta csk., Kökény Nóra, Kökény Petra, Molnár Léda, Rakiás Anita, Ambrus Csenge,
Mészöly Lilla, Laczkó Dóra, Hegedűs Anna, Juhász Karolina, Mikulás Vivien, Jávorka Adél.

Testnevelők, felkészítők: Karagics Mátyás, Sándorné Kormos Edit.

A legjobb ütő díját Kiss Gréta kapta, a legeredményesebb felkészítő Sándorné Kormos Edit lett.

A siker nem volt véletlen. A csapatból 3 játékos (Kiss Gréta, Kökény Nóra, Kökény Petra) a kecskeméti NB I-es RÖPKE Kecskeméti Leány Röplabda SE alapembere és a junior csapattal az ország élvonalában szerepelnek. Kiss Gréta és Kökény Petra pedig tagja a nemzeti junior válogatott keretnek, így eséllyel számíthatunk arra, hogy bekerülhetnek az ez évben Magyarországon rendezendő junior Európa Bajnoki döntő magyar nemzeti válogatottjába.

Hajrá Katona, hajrá kecskeméti röplabda!

 

Együttműködő Partnereink

Továbbtanulás

Korábbi érettségi időszakok dokumentumai...

Korábbi OKTV-k...